Bejegyzések

levendula címkéjű bejegyzések megjelenítése

Levendulaszüret a Múzeumok Éjszakáján

Kép
2023. június 24-én került megrendezésre a IV. Levendulaszüret a sajóörösi Kastélykertben, a Sajóörös Községért Közalapítvány és a Sajóörösi Kerek Rét Alapítvány közös szervezésében. A szüret ebben az évben a Múzeumok Éjszakája programsorozat keretében került megrendezésre, így a látogatókat a szüret után további izgalmas programok várták. A 113 résztvevőt a regisztráció után Levendula-totóval szórakoztattuk, melynek helyes kitöltőit apró ajándékkal jutalmaztuk. A tavalyi levendulatelepítésnek köszönhetően idén még több illatos levendulavirág várta a szüretre érkezőket, akik a regisztrációnál kapott papírtasakba szedhették a levendulát. A gyerekeket a Levendulás népi játéktár játékai várták, az Örösgyöngy Kreatív Klub kézműves foglalkozása pedig kicsiket és nagyokat is alkotásra hívott. A Sa-Jó Kert jóvoltából pedig levendulatövek vásárlására is lehetőség nyílt. A nagy melegben mindenkinek jól esett a hűsítő levendulaszörp, a levendulás kávé, ami mellé levendulás süteményt is kóstolhatt...

Lila kavalkád a Kastélykertben

Kép
Június 25-án került megrendezésre a harmadik Levendulaszüret a sajóörösi Kastélykertben, a  Sajóörös Községért Közalapítvány  és a  Sajóörösi Kerek Rét Alapítvány  közös szervezésében. Az érdeklődők száma a várakozásainkat jelentősen túlszárnyalta, amit hálásan köszönünk 💜! A résztvevők a regisztrációnál kapott papírtasakba szedhették a levendulát. A gyerekeket a Levendulás népi játéktár, valamint az Örösgyöngy Kreatív Klub kézműves foglalkozása várta, ahol színezhettek, levendulabuzogányt és további levendulás szépségeket készíthettek.  Valamint lehetőség volt levendula vásárlására is a Sa-Jó Kert jóvoltából.  Újdonságként kialakítottunk egy szelfipontot, a résztvevők képkeretek segítségével, vicces kiegészítőkkel fotózkodhattak. Örülnénk neki, ha ezeket a képeket megosztanák velünk a  facebook oldalunkon az eseménynél , hozzászólásként. A nagy melegben mindenkinek jól esett a hűsítő levendulaszörp, a levendulás kávé, ami mellé levendulás sütemé...

Mit készíthetünk levendulából? wellness, ital, étel

Kép
Levendula a wellness szolgálatában: A levendula talán legismertebb felhasználási módja a levendulás fürdő. De hogyan is csináljuk mi saját magunk? http://lukreciakencei.hu/recept/furdes/furdosok/levendulas-zablisztes-bornyugatato-furdo A fürdőn túl, készíthetünk levendula fürdőbombát a videó alapján: https://www.youtube.com/watch?v=Nt38WirUS2I A levendulás fürdősó készítését ebből a videóból lehet elsajátítani: https://www.youtube.com/watch?v=37M6ckVsZkM És szintén rendkívül népszerű a levendulaszappan: https://hobbikert.hu/magazin/keszitsunk-hazilag-levendulaszappant.html Folyékony szappan levendulából: Egy átlagos szappant reszeljük le, ezt tegyük egy bögrébe, amivel tele lesz. Tegyük ezt egy lábasba, majd az előző bögrével adjunk hozzá 10 bögre vizet, 1 evőkanál glicerint, majd melegítsük, míg a reszelék elolvad a vízben. Ne forrjon. Ha elolvadtak a darabkák, vegyük le a tűzről, ekkor mehet bele pár csepp levendulaolaj, vagy morzsolhatunk bele szárított levendulavirágot. A vízszerű ...

Mit készíthetünk levendulából? Tippek, ötletek

Kép
A levendula egy mediterrán félcserje, amelyet dísznövényként, fűszernövényként és gyógynövényként is ültetnek a hazai kertekbe. Magassága kb. 40-80 cm között található, amely nagyban függ a növény életkorától is, idősebb korában kissé fásodó félcserje válik belőle. Állfüzér liláskék virágzata júniustól, augusztus végéig két ütemben nyílnak. A levendulának a virága és a levelei is kellemes fűszeres illattal rendelkezik, de legtöbbször a virágait és a belőlük kinyert illóolajat használják fel. Gyógynövény, számos jótékony hatása van. Például: - Idegnyugtató, relaxáló, regeneráló hatású. - Csillapítja még a migrénes eredetű fejfájást. - Mind a teájával, mind az illóolajával jól lehet kezelni a nyugtalanságot és az alvászavarokat. - Használható idegi alapú gyomor- és bélbántalmak kezelésére. - Oldja a simaizomzat görcseit az emésztőrendszerben, javítja az epe lefolyást. - Jót tesz az emésztésnek, fokozza a vastagbél perisztaltikus mozgását, oldja a szélgörcsöket. - Meghűlés esetén enyhíti ...

2021.06.26. Levendulaszüret a Kastélykertben

Kép
2021.06.26-án 15 és 17 óra között a Sajóörösi Kerek Rét Alapítvánnyal közösen immár második alkalommal várunk Mindenkit a Kastélykertbe a Levendulaszüretre.  Idén az Örösgyöngy Kreatív Klub vezeti a kézműveskedést, kicsik, nagyok csatlakozhatnak.  A Levendulás Népi Játéktár 20 féle fából készült, egyedi tervezésű népi játékokkal is várja a gyerekeket, valamint 16 órától Családi Táncház is lesz, ahol a szülők együtt táncolhatnak a gyerekekkel. A levendula korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre, kb. 50 fő számára, csak a kapott tasakba gyűjthető és csak magáncélra használható fel. Kérjük vágóeszközt (metszőolló, olló) hozzanak magukkal. Töltsünk együtt egy kellemes szombat délutánt, mindenkit szeretettel várunk! Érdemes a Facebook eseményt követni (Érdekel), még akkor is ha nem tudnak részt venni (Ott leszek), mert mindennap érdekes információkat teszünk ki a levendulával, felhasználásával kapcsolatban. Várjuk az Önök által készített ötleteket és megvalósításokat is. Ki...

Ismét egy jó hangulatú rendezvény - Képes beszámoló a levendulaszüretről

Kép
Ismét egy jó hangulatú, családias rendezvényt tartottunk szombaton a Kastélykertben.  A programra közel 80 fő látogatott ki. A résztvevőknek lehetőségük nyílt a 3 éve közösen ültetett levendulából szüretelni. A szervezők megmutatták, hogyan kell szakszerűen lemetszeni a növényt, hogy jövőre is viríthassanak és tudjunk róla ismét szüretelni. Kézműves foglalkozás keretében lehetőség volt többféleképpen is feldolgozni. A gyerekek többek között levendula párnácskákat és papír levendulákat készíthettek, valamint levendulacsokrokat köthettek, míg a felnőttek akár horgolhattak és levendulabuzogányt készíthettek. Ezentúl lehetőség volt levendulaszörpöt is kóstolni.                      Vaszilkó Tiborné Éva és Somodi Gyuláné Gabi csodálatos kiállítás keretében mutatta be az amirgurumi és horgolt alkotásaikat, valamint patchwork táskáikat. Az Emeraldian Ásvány Ékszer pedig gyönyörű ékszerekkel és ásványokkal kápráztatta el a rendezvényre...

Mit készítsünk levendulából? - wellness, ital, étel

Kép
Levendula a wellness szolgálatában: A levendula talán legismertebb felhasználási módja a levendulás fürdő. De hogyan is csináljuk mi saját magunk? http://lukreciakencei.hu/recept/furdes/furdosok/levendulas-zablisztes-bornyugatato-furdo A fürdőn túl, készíthetünk levendula fürdőbombát a videó alapján: https://www.youtube.com/watch?v=Nt38WirUS2I A levendulás fürdősó készítését ebből a videóból lehet elsajátítani: https://www.youtube.com/watch?v=37M6ckVsZkM És szintén rendkívül népszerű a levendulaszappan: https://hobbikert.hu/magazin/keszitsunk-hazilag-levendulaszappant.html?fbclid=IwAR3RVU16c4mMDa-cGlmhpTvWZlZSmlO0urWkiG49QSZbSr6vTy-zHy_Tw54 Folyékony szappan levendulából: Egy átlagos szappant reszeljük le, ezt tegyük egy bögrébe, amivel tele lesz. Tegyük ezt egy lábasba, majd az előző bögrével adjunk hozzá 10 bögre vizet, 1 evőkanál glicerint, majd melegítsük, míg a reszelék elolvad a vízben. Ne forrjon. Ha elolvadtak a darabkák, vegyük le a tűzről, ekkor mehet bele pár csepp levendula...

Mit készítsünk levendulából? - Tippek, ötletek

Kép
A levendulát főleg az illóolajáért termesztik, aminek fertőtlenítő, gyulladáscsökkentő hatása ismert. Illatanyagként a kozmetikai iparban hasznosítják.  Rendkívül sok jótékony hatása van, például: Idegnyugtató, relaxáló, regeneráló hatású Csillapítja még a migrénes eredetű fejfájást Mind a teájával, mind az illóolajával jól lehet kezelni a nyugtalanságot és az alvászavarokat Használható idegi alapú gyomor- és bélbántalmak kezelésére Oldja a simaizomzat görcseit az emésztőrendszerben, javítja az epe lefolyást Jót tesz az emésztésnek, fokozza a vastagbél perisztaltikus mozgását, oldja a szélgörcsöket Meghűlés esetén enyhíti a felső légúti gyulladást Imádod a levendulát, annyira, hogy egész nap nézegetnéd? Íme 211 db HD felbontású levendulás háttérkép . Mit készítsünk levendulából? 10 ötlet ,  24 levendulás ötlet   Levendulazsák vagy párna : https://www.youtube.com/watch?v=u3dh71BG4p4 Levendulakoszorú és levendulabuzogány: https://dekorella.hu/2011/06/levendula-koszoru-es-le...

Levendulaszüret a Sajóörösi Kastélykertben

Kép
Idén első alkalommal szervezzük meg a levendulaszüretet a Kastélykertben. A levendula korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre, kb. 50 fő számára, csak a kapott tasakba gyűjthető és csak magáncélra használható fel. Kérjük vágóeszközt (metszőolló, olló hozzanak magukkal). A gyerekeket és felnőtteket kézműveskedéssel várjuk és enni- és innivalóval készülünk. Töltsünk együtt egy kellemes szombat délelőttöt. Mindenkit szeretettel várunk! Érdemes a facebook eseményt követni (Érdekel), még akkor is ha nem tudnak részt venni (Ott leszek), mert mindennap érdekes információkat teszünk ki a levendulával, felhasználásával kapcsolatban. Valamint várjuk az Önök által készített ötleteket és megvalósításokat is. Ki mit készít levendulából?