Levendulaszüret a Múzeumok Éjszakáján

2023. június 24-én került megrendezésre a IV. Levendulaszüret a sajóörösi Kastélykertben, a Sajóörös Községért Közalapítvány és a Sajóörösi Kerek Rét Alapítvány közös szervezésében. A szüret ebben az évben a Múzeumok Éjszakája programsorozat keretében került megrendezésre, így a látogatókat a szüret után további izgalmas programok várták.

A 113 résztvevőt a regisztráció után Levendula-totóval szórakoztattuk, melynek helyes kitöltőit apró ajándékkal jutalmaztuk. A tavalyi levendulatelepítésnek köszönhetően idén még több illatos levendulavirág várta a szüretre érkezőket, akik a regisztrációnál kapott papírtasakba szedhették a levendulát. A gyerekeket a Levendulás népi játéktár játékai várták, az Örösgyöngy Kreatív Klub kézműves foglalkozása pedig kicsiket és nagyokat is alkotásra hívott. A Sa-Jó Kert jóvoltából pedig levendulatövek vásárlására is lehetőség nyílt.


A nagy melegben mindenkinek jól esett a hűsítő levendulaszörp, a levendulás kávé, ami mellé levendulás süteményt is kóstolhattak az érdeklődők.

Az ásványok és füstölők szerelmeseit pedig az Emeraldian Ásvány standja várta csodaszép termékekkel.


A Levendulaszüreten készült további fotókat 📷 IDE KATTINTVA tekinthetik meg.


Reméljük mindenki nagyon jól érezte magát, és 2024-ben újra ellátogat a Levendulaszüretre 😉. 


Köszönetnyilvánítás:

Köszönjük mindenkinek a részvételt, Hajdu Ferencné Erzsike néninek a sajtos-levendulás sós süteményt, Ládi Mariannának a levendulás sütit, az Örösgyöngy Kreatív Klub tagjainak a kézműveskedést, Vaszilkó Tiborné Évának a mézet, a SA-JÓ KERT-nek a levendulavásárt, Sajóörös Önkormányzatának a padokat, sátrakat, és a helyszín biztosítását, a Levendulás Népi Játéktárnak a gyerekek szórakoztatását, és Vincze Klaudiának, az Emeraldian Ásvány Ékszernek a csodás ásványokat, ékszereket. Köszönjük a Sajóörös Községért Közalapítvány, valamint a Sajóörösi Kerek Rét Alapítvány minden tagjának az áldozatos munkáját!