Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: június, 2022

Lila kavalkád a Kastélykertben

Kép
Június 25-án került megrendezésre a harmadik Levendulaszüret a sajóörösi Kastélykertben, a  Sajóörös Községért Közalapítvány  és a  Sajóörösi Kerek Rét Alapítvány  közös szervezésében. Az érdeklődők száma a várakozásainkat jelentősen túlszárnyalta, amit hálásan köszönünk 💜! A résztvevők a regisztrációnál kapott papírtasakba szedhették a levendulát. A gyerekeket a Levendulás népi játéktár, valamint az Örösgyöngy Kreatív Klub kézműves foglalkozása várta, ahol színezhettek, levendulabuzogányt és további levendulás szépségeket készíthettek.  Valamint lehetőség volt levendula vásárlására is a Sa-Jó Kert jóvoltából.  Újdonságként kialakítottunk egy szelfipontot, a résztvevők képkeretek segítségével, vicces kiegészítőkkel fotózkodhattak. Örülnénk neki, ha ezeket a képeket megosztanák velünk a  facebook oldalunkon az eseménynél , hozzászólásként. A nagy melegben mindenkinek jól esett a hűsítő levendulaszörp, a levendulás kávé, ami mellé levendulás süteményt is kóstolhattak az érdeklődők. A pr

III. Levendulaszüret

Kép
Tartson velünk a sajóörösi Kastélykertben megrendezésre kerülő Levendulaszüretre 💜. A levendula a regisztrációnál kapott tasakokba ingyen szüretelhető. Kérjük, hogy ollót, metszőollót ✂️hozzanak magukkal. Az illatos levendulán túl a gyerekeknek kézműveskedéssel és a Levendulás Népi Játéktár által népi fa játékokkal készülünk. Valamint levendulával ízesített finomságokkal, ételekkel 🍪, italokkal 🥤is készülünk! Lehetőség lesz a Levendulás Népi Játéktár és az Emeraldian Ásvány Ékszer kézműves termékeinek megvásárlására. Érdemes az eseményt követni, még akkor is ha nem tud részt venni rajta, mert mindennap érdekes információkat teszünk ki a levendula felhasználásával kapcsolatban 🤩. Valamint várjuk az Önök által készített ötleteket és megvalósításokat is. Ki mit készít levendulából?👀 A facebook esemény itt található . Támogatók: Sajóörös önkormányzata és Donogán Lászlóné e.v. (Fabolt)

Megjelent a Civil Sarok idei harmadik száma

Kép
Megjelent a  Sajóörösi Kerek Rét Alapítvány  által szerkesztett idei második Civil Sarok.  Az újságban a helyi civil szervezetek munkájáról, programjairól találnak érdekes információkat, többek között rólunk is.  Kellemes olvasást kívánunk.  Pdf verzió megtekintése :