Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május, 2022

Játszótéri és kastélykerti padok új ruhában

Kép
Kellemes időben, nagyszerű hangulatban kaptak új ruhát a játszótér és a Kastélykert padjai, asztalai. Újabb autógumikat is festettünk egy következő virágültetéshez, a meglévőeket pedig feltöltöttük földdel és meglocsoltuk a fákat és a virágokat. Az emlékmű oszlopai is új színt kaptak. A nap zárásaként a temetőnél is megöntöztük a szomjas fákat. Hatalmas köszönet mindenkinek, aki velünk töltötte ezt a délelőttöt! A programon készült képek ITT találhatók.

Beszámoló - Önkéntes nap a játszótéren

Kép
Május 21-én az időjárás megviccelt Bennünket, mert sajnos reggel esett, emiatt a padok festését el kellett halasztani május 28-ra. Szerencsére a buszfordulónál két padot még pénteken lefestéstettek. Nagyon szép lett.  Egy kicsi, de annál lelkesebb csapat mégis összegyűlt és az ősszel ültetett fákat meglocsoltuk, rendberaktuk, a virágokat kigyomláltuk és ültettünk mellé egynyári virágokat is. Két új gumi a méhecske és a katica a helyére került és kapott virágokat is. Valamint a homokozót és a hinták alatti területet  felásástuk és gyomtalanítottuk. A Kastélykertben egy törzses rózsa kiszáradt, azt pótoltuk.  A z önkéntes napon készült  fotók itt találhatók .  Kérjük a játszóteret használó kedves gyerekeket és szüleiket, hogy ügyeljenek a játszótér tisztaságára. Kérjük, hogy a homokozós játékokat használat után, távozás előtt pakolják el a vár alá, védett helyre és ne szétdobálva hagyják ott. A szemetet kérjük rendeltetésszerűen a kukába elhelyezni és nem eldobálni. Köszönjük. Május 28-á

2022.05.21. Közterületi bútorok festése és virágosítás a játszótéren

Kép
VÁLTOZÁS - Sajnos az időjárás nem volt kegyes hozzánk, emiatt a program május 28-án kerül megrendezésre. A Sajóörös Községért Közalapítvány és a Sajóörösi Kerek Rét Alapítvány önkéntes napot szervez 2022.05.21-én  9.00-11.00 között a sajóörösi Játszótéren és a Kastélykertben. Feladatok: Közterületi bútorok festése,  játszótér további szépítése, virágosítása.  Festéket, ecsetet, kesztyűt biztosítjuk.  Kérjük, hogy kapát, kiskapát, locsolókannát hozzanak.  Az Eötövös és Brassais diákoknak közösségi szolgálatos órákat tudunk igazolni, ők hozzák magukkal a füzetüket. Legyen még szebb Sajóörös! További részletek a facebook eseménynél !

111 zsák hulladékkal lett tisztább a Sajó part

Kép
A Sajóörösi Kerek Rét Alapítvány és a Sajóörös Községért Közalapítvány koordinálásával két helyen tisztítottuk meg a Sajó partot 2022.05.07-én 10 órától a korábbi áradások által odahordott szeméttől. A hulladékgyűjtést a sajóörösi kavicspadon kezdte meg a nagyon lelkes csapat, majd a partszakasz kb. 1 óra alatt történő megtisztítása után a Makkos erdőnek nevezett területen folytatódott a munka. A partszakasz megtiszítása 1,5 órát vett igénybe. A Sajó part összesen (56+55) 111 zsák szeméttől szabadult meg a vidám hangulatú TeSzedd akció keretén belül. A nap fénypontja a hulladék között talált palackposta volt, amely szerint Nóra valakinek nagyon hiányzik… A csapat úgy döntött, hogy továbbengedi a palackot, és miután mi is biztosítottuk Nórát arról, hogy nekünk is hiányzik, a Sajóra bíztuk a kézbesítést. Köszönjük a közreműködést és a vidám hangulatot minden résztvevőnek! Külön köszönet Geninek és családjának az utánfutóért, és a  FishingBoat horgászkajakbérlés nek a szállításért! Tovább